Ágnes Eszpresszó, fénykép

kép
minősített tartalom

Fotó, az Észak-Budai Vendéglátóipari Vállalat emlékalbumából. A felvételen a budai Ágnes Cukrászda belső tere látható, fa borítású pulttal és a vendégek asztalaival. A pulton kávédaráló és kávéfőzőgép látszik, a háttérben jól látható a különálló kassza a pénztárgéppel. A hátsó falon még felfedezhető az árlista is. A korábbi Budai Cukrászdát, államosítása után az Észak-Budai Vendéglátóipari Vállalat üzemeltette (átnevezésére, vélhetően csak az ötvenes évek végén került sor). A 252. számú, II. osztályú eszpresszót, a tulajdon állami vállalat 5 éves időtartamokra adta ki szerződéses vállalkozásba az 1980-as években. Egyes helyeken, mint Ágnes cukrászda van megnevezve. A rendszerváltást követő privatizáció során, az Állami Vagyonügynökség Kereskedelmi Privatizációs Igazgatósága egyfordulós, nyílt pályázat útján értékesítette 1994-ben. Napjainkban, a Skioutlet nevű síszaküzlet működik a helyén (2018). Forrás: Magyar Nemzet, 1994. április 14.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vendéglátóhely
tárgy cukrászda
tárgy eszpresszó
tárgy kávéfőző
tárgy enteriőr
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Budapest (Magyarország)
térbeli vonatkozás Mártírok útja 46. (Budapest, 2. kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás -
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó papír
méret 23 x 18 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2018_05_01_23
leltári szám/regisztrációs szám VIP_Fényképalbumok