Partos kápolna

Szolnok 1995

kép
minősített tartalom

Szolnokon, a Nyíl utca végében áll a Partos kápolna műemlék jellegű épülete, mely 1799-ben épült késő barokk stílusban. Huszártornya később épült. Egyhajós kápolna félköríves szentéllyel. Négyzet alaprajzú. Jelentős szerepe volt a kis templomnak 1849. március 5-én, a győzedelmes szolnoki csata napján. Jókai Mór is többször megemlíti A két menyasszony című elbeszélésében: "a nyugati részen egy dombra épült kápolna, mely egyetlen emelkedett hely az egész síkságon." A csata kezdetekor "középütt jött a szegedi zászlóalj, többnyire kaszákkal fegyverzett újonczhad. A Tisza felől a vörössipkások s a kápolna felől a huszárság egész tömegben." Kicsivel később: "amott a kápolna felől foly legiszonyúbb hévvel az ütközet. Négyszögben áll ki a síkra egy ezred határvadász, mit szilaj rohammal támad meg a huszárság egész tömegével. Kétszer visszaverik, harmadszor megtörik a négyszög, a paripák a szuronyok közé rohannak s egy percz alatt szétszórva, elgázolva rohan a kápolna sánczainak a rendvesztett csapat. Ott megtorlik, vele egyszerre érnek az ágyúkhoz üldözőik, egy kanyarulattal el vannak vágva a városba visszavonulhatástól, rendetlenül felbomolva rohannak azután, merre még utat látnak..." Kósa Károly felvétele

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Partos kápolna, Műemlékek, Római katolikus templomok
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1995
időbeli vonatkozás 1799
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 9x14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító Kósa Károly