"A XVIII—XIX. századforduló magyar irodalmának írói Voltaire eszméinek égboltja alatt közeledtek a világmindenség problémáinak megoldásához. Zsidószemléletük a voltaireianizmus gondolatrendszeréhez igazodott, itéletüket a racionalizmus ahisztorikus multlátása és a felvilágosodás irodalmi partikularizmusa determinálta; véleményük kritikai hangjában a fanatizmus ellen hirdetett harc programmelvei érvényesültek. Csakhogy a racionalizmus történettudománya meghamisította a zsidóság életformájának képét. Nem vett tudomást az elmúlt századok szellemének törvényszerű eredményeiről a történelmi tények kényszerítő és gátló szerepéről. íróink a józan okosság nevében a vallási türelmet hirdették, de filozófiai elfogulatlanságuk megtorpant a zsidó kérdés előtt. Megkövesedett élői télét ük elhallgattatta felvilágosodott magatartásuk szavát. Csak lassan lazultak meg a zsidólátás merev vonalai a rousseaui világkép kialakulásával, a szentimentális-romantikus hangulat térhódítása nyomán. Az új világérzés megtörte a hagyományos zsidószemlélet erejét. Felfedezik a zsidót s benne Keletet, a zsidóság multszeretetében a népi elemek örökségét, az európai kultúrától és konvencióktól elszigetelt életében a töretlen ősiséget. Az átmenet síkján számos motívum játszott bele irodalmunk kedvezőbb zsidószemléletének kialakulásába. De talán egy sem volt állandóbb és jelentősebb, mint a felvilágosodás zsidó íróinak szellemi hatása a magyar kultúrélet területén."