Budapest Hilton Szálloda híres vendégei, fénykép

kép
minősített tartalom

A Budapest Hilton szálloda híres vendégeinek fotóiból összeállított albumból. A képen, Kabir Bedi (1946-) színész és második felesége Susan látható, Dr. Biró Károly szállodaigazgató társaságában. Az indiai származású filmsztár, nemzetközi ismertségét a világszerte sikerrel vetített Maláj tigris című olasz tévésorozat főhősének karizmatikus alakításával szerezte. A Magyar Televízió 1983-ban sugározta először, az addigra már több országban is népszerűvé vált tévésorozatot. A 19. századi maláj kalóz és hazafi Sandokan hazánkban is hamar kultikus figurává nőtte ki magát, a Neoton Família együttes magyar nyelvű filmfőcím dalának kislemeze hetekig vezette a magyar slágerlistákat. Az akkor 38 éves indiai színész a Lapkiadó Vállalat meghívására érkezett három napra Budapestre, hogy találkozzon Sandokan, azaz A maláj tigris televíziósorozat magyar rajongóival. Május 31-én érkezett Budapestre, elsején rövid belvárosi séta után, részt vett a Televízió által szervezett közönségtalálkozón a budapesti Skálában. Június 2-án és 3-án, a Váci Búcsú vendége volt, még aznap este pedig az Üj Tükör Jókai Klubban tartott nyilvános sajtóértekezleten vett részt. Rengetegen voltak rá kíváncsiak, csak Vácon több tízezer ember gyűlt össze tiszteletére. Itt tartózkodása során a várbeli Hiltonban szállt meg, ekkor készült a közös fotó is. Bedi napjainkban is aktív színész (2018). A fotó jobb alsó részén saját kezű aláírása-autogramja látszik. Forrás: Új Tükör, 1984. június 17. A dátum a leltárkönyv alapján.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vendéglátás
tárgy színész
tárgy tévésorozat
tárgy filmsztár
tárgy szállodaigazgató
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Budapest (Magyarország)
térbeli vonatkozás Hess András tér 1-3. (Budapest, 1. kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1976
időbeli vonatkozás 1981
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2018_26_01_08
leltári szám/regisztrációs szám VIP_Fényképalbumok