Kunhegyes – Róm. kat. templom

kép
minősített tartalom

Illusztrál, fekete-fehér álló képeslap. A képeslap körben fehér szegéllyel övezett. Kunhegyesen már 1820-ban katolikus plébániát alapítottak a mai Dózsa György utcában. Ekkor még elenyésző volt. a katolikusok száma a községben. A parókia is megépült 1821-ben a mai templom környékén, de még nádfedeles kis parókia volt. A Visitatio Canonica, amely 1831-ig tartalmazza a katolikus egyházközség történetét, már említést tesz olyan épületről 1821-ben, amelyet iskolai célra használtak és egyben kántori lakás is volt. Az iskola a parókia közelében volt és - igaz több átalakítással - még 1983-ban is tanterem volt benne és 1984-ben lett lebontva. A kevés létszámú gyülekezet önerőből templomot építeni nem tudott, de még iskolát sem. A Helytartó Tanács azonban Pozsonyban már 1779-ben elrendelte, hogy Kunhegyes község egy katolikus kápolna építéséhez telket biztosítson. A templom építésének ügyét báró Fischer István egri érsek vette kézbe. Halála után 1829-ben Rajner Károly címzetes püspök, mint az érsek rendeletének végrehajtója, a templom építésének kivitelezésével, Homályossy Ferenc szolnoki építészt bízta meg. A klasszicista stílusú templom 1832-ben már a mai helyén készen állt, melyet Pyrker László egri érsek szentelt fel. Befogadóképessége kb. 800 fő, a torony magassága 27 m, az épület hossza 33 m, szélessége 11 m. Stílusát tekintve a templom teljesen magán viseli Hild József építésének összes jegyeit: 3 boltszakaszos mezővel fedett tér, impozáns belső kialakítás, a szentélyben díszes templomi pad és falburkolat fa oltárral és oltárképe a Szentháromság tiszteletére készült. Főhomlokzata a kaput közrefogó négy lapos falpillérrel és az ezáltal hordott timpanonos oromzattal készült. Az attika felett egy félköríves ablak foglal helyet, a toronytest ugyancsak minden oldalon két-két falpillérrel díszített. Az oldalhajókon ugyancsak lizénákkal tagolt, félköríves záródású ablakok kapta helyet. Az egyházközség új parókiáját 1903-ban építették meg.; A képeslap keltezett 1951. június 28-i dátummal és postai futott.; Gyártási szám: 2. sz.

Postcards, Church, Monuments

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Templomok, Műemlékek
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Barasits
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kunhegyes
létrehozás dátuma 1951-07-28
időbeli vonatkozás 1951
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,8 x 9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Barasits
jogtulajdonos Kovács Antal
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100412094a
azonosító 50100412094b
leltári szám/regisztrációs szám 50100412094