Budapest Hilton Szálloda híres vendégei, fénykép

kép
minősített tartalom

Helyesebben, az iráni császári pár vendégei, hisz ők adtak díszvacsorát a vendéglátó ország elnöki párjának. Ahogy az a felvételen is látható, Losonczi Pál a Magyar Népköztársaság elnöke és felesége érkezik a szállodába, a tiszteletükre rendezett díszvacsorára. A császári párral együtt érkező magyar vezetőt és feleségét, szálló előcsarnokában dr. Biró Károly a hotel igazgatója fogadja. Mohamad Reza Pahlavi és felesége Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és feleségének meghívására érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra. Kíséretükben hazánkba érkezett Abbas Ali Khalatbari külügyminiszter, Hossein Eshraghi, a külügyminisztérium főigazgatója, Yahya Motamed-Vaziri, a külügyminisztérium II. politikai főosztályának vezetője és több más magas rangú személyiség. Mohammad Behnam, Irán magyarországi nagykövete Budapesten csatlakozott a sah kíséretéhez. A császári pár 1966-ban már járt Magyarországon; 1978-ban másodszor és egyben utoljára tett hivatalos látogatást hazánkban. Nem egészen egy évvel később, buktatta meg az 1978-ban kitört iráni forradalom. A dátum, a leltárkönyv alapján. Forrás: Népszabadság, 1978. május 20.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vendéglátás
tárgy rendezvény
tárgy díszvacsora
tárgy politikus
tárgy államelnök
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Budapest (Magyarország)
térbeli vonatkozás Hess András tér 1-3. (Budapest, 1. kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1976
időbeli vonatkozás 1981
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2018_26_01_28
leltári szám/regisztrációs szám VIP_Fényképalbumok