Kunmadaras

Képeslap

kép
minősített tartalom

Illusztrált, fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 3 kép látható bal oldalon egy álló és jobb oldalon 2 fekvő kép formájában. A képeket fehér csík választja el egymástól. Bal oldali álló kép: Szovjet emlékmű: 1949 tavaszán a belügyminiszter kérésére összeírták az országban található szovjet hősi temetőket és sírokat. Kunmadarason az állami iskola előtt 1945-ben 24 ismeretlen szovjet katonát temettek el 3 közös sírban.; Jobb oldali felső kép: Általános iskola: Az iskola a Debreceni Kollégium partikulája volt. A rektori állást 1844-ben állandósítják, Fogarasi Gábor tölti be ekkor ezt a tisztséget, aki kiváló pedagógus, valamint ő alapozta meg mind a népiskolázást, mind a középiskolát. Sükösd Imre 1861-től, majd Őrsi Nagy Imre lett a rektor. Szabó Károly és felesége a leánynevelést fejlesztik ebben az időben. A népiskola 6 osztályos volt, 1893-tól ünnepélyes évnyitót és évzárót tartottak. A régi partikuláris iskolát követte az 1964 és 1972 között működő gimnázium, majd 1985-ig itt működő esti tagozat, amely a karcagi gimnázium kihelyezett osztálya volt, épületét 1959-nen építették.; Jobb oldali alsó kép: Városháza: 1808-ban emelték az épületet, majd 1890-ben újjáépítették eklektikus stílusban.

Postcards, Monuments, School, Primary school, Educational institutions, Public institutions, Town hall

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy várostörténet
tárgy utcakép
tárgy emlékműv
tárgy iskola
tárgy általános iskola
tárgy oktatási intézmény
tárgy közintézmény
tárgy városháza
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kunmadaras
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,8 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100418739a
azonosító 50100418739b
leltári szám/regisztrációs szám 50100418739
leltári szám/regisztrációs szám 50100419091