Református templom

Szolnok 1995

kép
minősített tartalom

A szolnoki református gyülekezet templomának alapkövét 1893-ban tették le azon a telken, melyet a város adományozott az 1880-as években. Addig a helyi gyülekezetet egy kisebb imaház szolgálta. A Tisza part közelében álló templomot Sztehlo Ottó (1851-1923) építész tervezte. Kivitelezője Kocsis Lajos aradi építész volt. A 28 méter magas, ötszög alaprajzú neogótikus templomépületet 1894 decemberében szentelték fel. Ugyanebben az évben készült a templom orgonája Angster József pécsi orgonaépítőmester műhelyében. A templom tornyában négy harang lakik. A legrégebbi, az 1894-ben öntött harang. A 145 kg súlyú harang Walser Ferenc fővárosi öntödéjéből került a szolnoki gyülekezet szolgálatába. A másik három harang (412, 245, 50 kg) Szlezák Raffael harangöntő munkája. A három tornya közül a legmagasabb tetején öntött kakas látható. A főhomlokzat két oldalánál álló kisebb tornyok magassága 19 méter. A kapucsarnok rizalitja a főhomlokzat síkjából emelkedik ki. A rizalit felett három csúcsíves ablak látható. A templom kerítésének oszlopai szintén vörös téglából készültek. Kósa Károly felvétele

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Templomok, Református egyház, Sztehlo Ottó
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kósa Károly
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1995
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 9x13 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító Kósa Károly