Jászalsószentgyörgy a Vörösmarty és az Árpád utca kereszteződésében áll egy fémkereszt. A kereszten corpus, tövében Mária-szobor. A keresztet a helybeliek nevezték el Vérkeresztnek. A kereszt talapzatán olvasható felirat: "Oh, ti kik által mentek ezen az úton, ti lássátok, van-e nagyobb szenvedés az enyémnél. Állíttatta Sípos József és neje Fülöp Katalin 1882-ben" Lukácsi Lászlóné gyűjtött történet olvasható a keresztről a Jászalsószentgyörgy krónikája című helytörténeti kiadványban. "A karai pusztán, amikor a községből a nagy állattartás idején többen leköltöztek a nyári időszakra, a Vízi és a Sipos család ősei is ott laktak. Kocsmájuk volt, ahol a kereskedők, a pásztoremberek gyakran megfordultak. [...] Adódott egyszer, hogy messze vidékről egy kereskedő érkezett rengeteg pénzzel, juhokat akart felvásárolni. A kereskedő azonban egyik napról a másikra eltűnt. A felesége is eljött keresni a férjét, de senki nem tudott róla semmit. Mindent homály fedett és titokzatosság. A Sipos és a Vízi család azonban apránként gazdagodott. Földeket, kerteket vásároltak. A pusztán egy Gortva nevű juhászuk volt, aki télire visszajött a községbe. A régi Mirhó mellett lakott a testvérével, aki csizmadia volt. Idők múltán a két Gortva testvér is kihalt a házból, ami a kerttel együtt a szomszédban lakó Ádám család tulajdonába került. Az öreg Ádám egy alkalommal tapasztani akart és a kertje végében, ahol a Gortva testvérek háza volt, ott kerestek sárgaföldet. Amint ástak, az ásó nyomán kifordult egy koponya, majd a kar és lábszárcsontok. Erre a helyre esett a Gortva ház ereszalja. A szájhagyomány már terjedt is, hogy igaz lehetett, amikor régen beszélték, hogy egy kereskedőt Karán leütöttek és a Vizi és a Sipos családnál juhászkodó Gortva hozhatta el szekéren a tetemét, hogy ne találjanak rá. Mindez a kereszttel olyan összefüggésben van , hogy azt ugyanaz a Sipos család állíttatta saját portáján Szentgyörgyön. Beszélték, hogy a keresztet engesztelésképpen állították fel, lelkiismeretük megnyugtatására. Az ősöket sokan el is átkozták annak idején, hogy ne legyen a bűn útján szerzett vagyonhoz szerencséjük. Ez be is következett, mert mindkét család elszegényedett. A keresztet ércből emeltették, ami évente egy bizonyos időszakban kivörösödött, olyanná vált, mintha vérezne. A Sipos család leszármazottai kitalálták, hogy a helyéről el kell mozdítani, mert hátha az a baj, hogy nem éri nap. Így került a Bajzáth féle portára, ahol valóban megszűnt a színeváltozás. Beszélték azért, mert a bűnös helyről elkerült." A középkorban szokás volt, hogy rablógyilkosságok esetén a gyilkos, illetve az elkövető családja emléket állíttatott a tetthelyen bűnhődése jeléül, engesztelésképpen. Halállal végződő szerencsétlenségek esetén a városi elöljáróság is állíthatott ilyet az elhunytak emlékére. Súlyos emberáldozattal járó háborúk végén is szokásban volt valamiféle emlékjelet állítani. Az jászalsószentgyörgyi hiedelemmonda hasonlóságot mutat azokkal a népmesékkel, melyekben a gyilkost valami külső jel elárulja, illetve ellene tanúskodik. Az idézett történet ezekkel annyiban rokon, hogy itt is van áruló jel: a kereszt vérzése, színeváltozása, mely a gyilkos, illetve a gyilkosság mellett tanúskodik. Kósa Károly