Molnár Csilla emlékére VII.

fekete krétarajz

kép
minősített tartalom

Molnár Csilla emlékére VII. Kajári Gyula grafikus- művész emlékkép sorozatának egyik műve. A tragikusan fiatalon elhunyt magyar szépségkirálynő emlékének egész sorozatot szentelt a grafikusművész. Ezen a képen egy előrehajló asszony látható gyertyával. Mögötte álló nő, jobb profilban. Az alábbi szöveg olvasható: "Idő előtt aludni tértem itt, / s nem haltam meg, mert / noha otthont cseréltem, / élek benned, ki látsz és sírsz / ma értem, ha tovább élünk / a baráti szívben." Kajári aláírásával és dátummal (1987). Kajári Gyula (1926-1995) grafikusművész 1948-1949 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán; 1950-1955 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanul. Mesterei Miháltz Pál, Ék Sándor és Konecsni György. 1955-1959 között a Hódmezővásárhelyi Majolikagyár tervezője. 1971-1979 között Dunaújvárosban telepszik le. 1972-ben megrendezi a majolikagyár történeti kiállítását a Tornyai János Múzeumban, amelynek katalógusához megírja a gyár történetét. 1975-ben Munkácsy-díjjal tüntetik ki. 1979-1995 között felváltva Sümegen és Hódmezővásárhelyen dolgozik. Drámai hatású szén- és krétarajzai indulatos egyéniségről tanúskodnak, aki minden vonást társadalomformáló cselekedetnek tart. Szociológiai és pszichikai felismerések öltenek formát tanyasi jeleneteiben és a paraszti közegből kinőtt ipari munkásság helyzetével foglalkozó lapjain. Művészeket, írókat és politikusokat (Dante, Nietzsche, Kodály Zoltán) idéző arcképsorozata egy személyes művelődéstörténeti panteon élményét adja: keretében azon öntörvényű, önmagukhoz következetes személyiségek előtt tiszteleg, akik szembe mertek szállni koruk avítt nézeteivel.Balatonakaliban helyezték végső nyugalomra. Hagyatékának gondozására 1996-ban létrejött a Kajári Emlékalapítvány. Szülőhelye, Ősi 2009-ben (posztumusz) díszpolgárává választotta. Emlékét emléktáblák őrzik Ősiben (1996), Sümegen (1997), Mártélyon (1997) és Hódmezővásárhelyen (2001.) Díjak, ösztöndíjak1959 • MEDOSZ-díj1962, 1966, 1968, 1974 • a Szegedi Nyári Tárlat grafikai díja1971 • a XIV. Alföldi Tárlat nívódíja, Békéscsaba1975 • Munkácsy-díj1976 • a Balatoni Nyári Tárlat grafikai díja, Keszthely1979 • a Veszprém Megyei Tanács művészeti díja. Mesterei: Miháltz Pál, Ék Sándor, Konecsni György.

Black chalk-drawing by graphic artist Gyula Kajári. In memory of beauty queen Csilla Molnár, who died tragically in 1986. There are two mourning figures and a quotation in the picture.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művészettörténet XX. sz.
tárgy festészet
tárgy Kajári Gyula művészete
tárgy szén- és krétarajzok
tárgy grafikák
tárgy Munkácsy Mihály-díjasok
tárgy Sümegi Kajári képek
tárgy Molnár Csilla emlékkép sorozat
tárgy helytörténet XX. sz.
tárgy Palota Galéria Sümeg
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kajári Gyula
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1987
Jellemzők
hordozó karton
hordozó üveg
hordozó fa
méret Kép: 115 x 80 cm
méret Keret: 122 x 86 cm
kép színe fekete-fehér
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám Kajári munkák - 20.