Interjú Márival, 1973

Kovács Mária (Mári) festő

hang

Festőművész, a vásárhelyi iskola első nemzedékének tagja. Sokgyermekes (14) kőműves lányaként, tanulás helyett, a korabeli szegény gyermekek útját járta: libapásztor, tehenet őriz, cseléd. Így jutott Tornyai Jánoshoz is 1904-ben. Később szoros emberi és érzelmi közösség alakult ki köztük. Mári titokban maga is festeni kezdett. Tornyai nem erőszakolta rá a maga művészi szemléletét. Önálló kiállításhoz segítette Vásárhelyen (1910) és Budapesten, a Művészek Házában (1911). Szabadkán közösen állítottak ki (1912). A háborúval megszakadt a sikersorozata, Tornyai Pestre költözött, Mári egyedül marad. Tornyai 1928-ban Budapesten, kiállításon mutatta be a nála maradt Mári-képeket. 1934-ben szerepelt a magyar őstehetségek kiállításán. A Tornyai Társaság Vásárhelyen 1936-ban rendezett számára kiállítást. 1958-ban régi jó barátja, Kiss Lajos rendezett számára kiállítást Vásárhelyen. A vásárhelyi őszi tárlatokon rendszeresen megjelent alföldi tájakat, csendéleteket, szobabelsőt ábrázoló képeivel. 1973. augusztus 4-én a Tornyai János Múzeum gyűjteményes kiállítással tisztelte meg. Az interjút Fülöp Erzsébet festőművész készítette.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Festészet
tárgy Tornyai János (1869-1936)
tárgy Kovács Mária (1883-1977)
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kovács Mária (1883-1977)
kiadó Németh László Városi Könyvtár
közreműködő Fülöp Erzsébet (1937-)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
dátum 1973-01-01
létrehozás dátuma 1973-11-24
időbeli vonatkozás 20. század
Jellemzők
hordozó mágneses hangszalag kazettában
formátum mp3
Jogi információk
jogtulajdonos Németh László Városi Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés