Színházi Világnap 2012 promó

Színházi Világnap 2012

audiovizuális anyag

Promóciós videó a Színházi Világnap rendezvénynek Szabó Győző szereplésével. A Képzőművészeti Főiskolán végzett, színészetet nem tanult. Vajdai Vilmos ajánlására került a Tilos az Á-ba "csaposnak", ahol közösen megalakították a Tilos az Á performance színházat, a Táp Színház elődjét. Első színházi szerepét Csányi Jánostól, a Bárka Színház igazgatójától kapta. 1993-tól az ország egyik legjobb társulata – Katona József Színház – foglalkoztatta, 1995-ben szerződtette. 2004-ben hasonló okokból[1], mint korábban Stohl András távozott a színházból, de egyes szerepeit tovább játszhatta. A filmen első jelentős sikerét Herendi Gábor, Valami Amerika című alkotásában aratta. Ez szélesebb és zajosabb népszerűséget biztosított számára, mint a művész színházban elért sikerek. 2008-tól improvizációs készségét kamatoztatja, a Beugró című televíziós műsorban. Ettől az évtől a „Katona” vendégként, új darabokban /Gorkij: Barbárok. Rendező: Ascher Tamás valamint Bozsik Yvette Lány, kertben / is szerepet osztott rá. Vendégszereplőként fellépett többek között a Merlin, Örkény, Kolibri, Játékszín, Székesfehérvári Vörösmarty színházakban. A 2010/2011-es évadtól a szombathelyi Weöres Sándor Színház állandó színésze, Madách Imre: Az ember tragédiája című színműben debütált Ádám szerepében. Eredeti hivatását gyakorolhatta látvány illetve díszlettervezőként a következő előadásokban: Túlélési gyakorlatok; A kékszakállú herceg csodálatos élete. Játszott a Tiszta kosz című produkcióban. Partnere volt Póka Angélának és (Nagy Szabolcs, Szabó Tamás, Szász Ferenc Jr) zenészeknek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Színházi Világnap
tárgy Szabó Győző
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Színház Tv
közreműködő Színház.hu
szereplő Szabó Győző
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
dátum 2011-03-26
időbeli vonatkozás 2011.03.26.
Jellemzők
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Szinhaz.tv
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés