Tiszaparti táj

akvarell

kép
minősített tartalom

Ambrus Lajos: "Tiszaparti táj" című akvarellje. Finom pasztell színekkel festi a művész a szeretett tiszai tájat. Ambrus Lajos (szül.: 1952 Nagykőrös-) kortárs festő. "Képzőművész, aki vadászik, vagy vadászó képzőművész. Lehetne így is jellemezni Ambrus Lajost, a Kecskemét mellett, Ballószögön lakó festőművészt. Szakállas, erős alkata mindig feltűnt a Gemenci Alkotótáborban. Beszélgetéseinkkor kitűnt, hogy nem csak festi, rajzolja a természetet, de aktív vadászként óvja, vigyázza is. Immár 13 éve tagja, s jó ideje gazdasági felelőse a Kecskeméti Petőfi Vadásztársaságnak. 1952-ben Nagykőrösön született, lehet, hogy a bába már akkor összekeverte a babaolajat az olajfestékkel, de mint vallja, amióta az eszét tudja, mindig festő akart lenni. Az elhatározást bizonyára erősítette édesapja is, aki maga is festő volt. Az ambíciókkal telt fiúnak szerencséje volt, már iskolái megkezdésekor felismerték tehetségét és művészeti szakkörökben Palkó József, valamint Udvari Gyula és Goór Imre festőművészek segítették első lépéseit. A gimnáziumi és Közgazdasági Főiskolai évek alatt a festészetben is tovább képezte magát. B. Mikli Ferenc és Bozsó János Munkácsy díjas festők előbb mint magántanárok, az évek múltával mint barátok oktatták. Minden lehetőséget kihasznált, ahol tanulhatott (rajzkörök, tanítóképző főiskola) és nyarainak nagy részét a Zebegényi Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskolán töltötte. Itt Jets György festőművész vezetése mellett tanulta meg a különböző technikákat, többek között a freskó és szekkó gyakorlati fogásait is. A sok tanulás meghozta a gyümölcsét. 2000-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Hosszú rögös út vezetett idáig. Mivel a családot is el kellett tartani, a főiskola elvégzése után a kecskeméti Repülő Orvosi Vizsgáló Kutató Intézet munkatársa lett. Anatómiai rajzokat készített, így munkaidejében is azzal foglalkozott, amit szeretett és egyben a család elvárásainak is eleget tett. Itt ismerkedett meg a természetszerető, de még nem vadászó Ambrus Lajos a vadászattal és későbbi vadászati mentoraival, Dr. Csegery Attilával és Dr. Koncz Istvánnal, s ők vitték ki először és ők ajánlották be a társasághoz a területen lakó fiatalembert. 1988-ban nyert felvételt és a következő években már jelentkeztek képein a vadászati témák és az állatvilág is. Egy évre rá megvált az Intézettől és azóta csak a festészettel foglalkozik. Vallja, hogy az élet egy kalandozás, nos neki a festészet is az: nem idegen számára a tájkép, a vad, de otthonosan mozog a különböző vallások jelképeinek, jeleneteinek ábrázolásában, aktot és portrét is szép számban fest. Használ szenet, pasztellt, olajat, és különösen kedveli az akvarellt, ami felkészült tudást igényel, de frissen lehet vele dolgozni kint, a helyszínen is. Palettáján van a linómetszés, a szekkó, a freskó készítése is, nagy lélegzetű munkái a Ballószögi katolikus templom oltárképe, a Stáció olajképei, míg szülővárosában ökumenikus hitéleti képeket festett. Számos kiállítása volt Európában, művei eljutottak Amerikába és Afrikába is és számos hazai magángyűjteményben láthatók. Muray Róberttel való találkozása meghatározó volt, s tagja lett az 1994-ben alakult Altamira Egyesületnek, ahol is a kör tagjainak segítségével munkássága teljesebbé vált. Szerencséje úgy hozta, hogy 98-ban kijutott Namíbiába vadászni, ottani élményeit jellegzetes afrikai képekben jeleníti meg. Ambrus Lajosnak a látvány a fontos, egy szép táj egy mozgalmas nap feledteti az elmaradt fegyverhasználatot. A képek fotók módjára rögzülnek emlékezetében, ezekből születnek a későbbi művek. Falujának polgármestereként elismert ember, tíz éve vezet a fiataloknak szakkört, s megalapította a Ballószögi Művésztelepet, ahol rendszeresen megfordulnak neves alkotók is. Talán elmondható róla, hogy boldog ember, hozzájárul az élet szebbé tételéhez és tovább viszi, adja amit tanítóitól, őseitől kapott." (Bishof Ferenc) Díjak: Bács-Kiskun megye Príma- Primissima díj 2005. Nimród vadászérem 2007. Tagja: – Magyar Vízfestők Társasága – MAOE (Magyar képzőművészeti alap) – Megyei Műhely Művészeti Egyesület (Bács-Kiskun) – Kecskeméti Képzőművészek Közössége (KKK) – Magyar Képző és Iparművészeti Társaság Szövetsége – Altamíra – Vadászati Kulturális Egyesület VKE. – Honvéd Kulturális Egyesület – Lírikusok Irodalmi Műhely – Szőnyi István Baráti Kör

Lajos Ambrus's watercolour painting of the Tisza riverscape. From Róbert Capári's collection.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar művészettörténet
tárgy magyar kortárs festészet
tárgy Ambrus Lajos festészete
tárgy akvarellek
tárgy Sümegi Váristálló Alkotótábor
tárgy helytörténet XXI. sz.
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Ambrus Lajos
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 2013
Jellemzők
hordozó papír
hordozó üveg
hordozó fa
méret kép: 50 x 75 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Capári Róbert magángyűjtő
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház