Felkai Anikó manöken a Hotel Duna Intercontinental bejárata előtt

kép
minősített tartalom

Bauer Sándor, a kép készítője; 1946-ban került az MTI-n belül működő Magyar Film Irodához fotóriporternek, majd 1957-től a Vendéglátás magazin munkatársa volt. Több mint négy évtizedes pályájának hagyatéka mintegy húszezer, nagyrészt negatívban fennmaradt fotó.

Az ostrom alatt elpusztult klasszicista szállodasor a Duna pesti oldalán, a Lánchíd és az Erzsébet híd között a hatvanas évek végéig Budapest egyik legfájdalmasabb sebe volt. A Duna Szálló volt az egyetlen, viszonylag épségben megmaradt. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a tervezett új beépítés heves vitákat váltott ki. A új szálloda tervezője Finta József lett. Az épület több szempontból is különleges volt, egyrészt hosszú idő után először fordult elő, hogy hazánkban a nyugati tőke léphetett be beruházóként (az Intercontinental osztrák banki kölcsönből épült). Másrészt Finta az állami tervezővállalatok előre leosztott hatásköreibe is bele tudott nyúlni. A hatalmas, 368 szobás szálloda minden szobája a Duna felé néz. A Duna Szálló a bontásáig az építkezés felvonulási területe volt. (hg.hu)

A picture from the photo collection of photographer Sándor Bauer who was the photo reporter of the Hungarian Film Office (belonged to MTI) as of 1946, and the employee of magazine Vendéglátás as of 1957. His legacy is about 20 thousand photos, mainly in negative.

Model Anikó Felkai in front of Hotel Duna Intercontinental. The row of classicist hotels destroyed during the siege on the Pest side of the Danube, between the Chain Bridge and the Erzsébet Bridge, was one of the most painful wounds in Budapest until the end of the 1960s. The Hotel Duna was the only one that remained relatively intact. Perhaps this was the reason why the planned new construction provoked heated debates. The designer of the new hotel was József Finta. The building was special in several respects, on the one hand, it was the first time in a long time that Western capital could enter Hungary as an investor (Intercontinental was built from an Austrian bank loan). On the other hand, Finta was able to intervene in the pre-assigned powers of state-owned design companies. All rooms of the huge 368-room hotel face the Danube. Until its demolition, the area of Hotel Duna was the construction site of Hotel Intercontinental.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy divatfotó
tárgy szálloda
tárgy divat
tárgy manöken
tárgy Finta József építész
tárgy Oldsmobile Toronado
tárgy Oldsmobile márka
tárgy ma InterContinental Budapest
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Bauer Sándor, fényképész
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest, V. ker., Apáczai Csere János u. 4.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1971
Jellemzők
hordozó negatív
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Fortepan
hozzáférési jogok Ingyenesen letölthető
Forrás, azonosítók
forrás Fortepan
leltári szám/regisztrációs szám 126416