Made in China

Krétakör előadás - részlet

audiovizuális anyag

A rendszerváltozás utáni magyar színház egyik legfontosabb alkotóműhelye, amelyet Schilling Árpád alapított 1995-ben. 2008 óta kortárs előadóművészeti központként és produkciós irodaként működik Krétakör néven. A Krétakör Színház indulása után néhány évvel az egyik legismertebb magyar színházi társulatává vált, produkcióival újabb és újabb közönségrétegeket hódított meg; mind előadásainak esztétikája, mind a szervezet működésmódja referenciapont a színházzal foglalkozók számára. Schilling Árpád a színházat 1998-tól Gáspár Mátéval együtt vezette, aki előbb produkciós vezetőként, később ügyvezetőként vett részt a munkában. A Made in China egy egy nőről szól, aki Kínából Budapestre jön. Az önállóságért harcol. Helyet követel magának a férfivilágban. Új életet kezd a Józsefvárosi Piac dzsungelében. Az egyik karját kitépi, hogy segítse a gyengébbet, a másikkal üt. Magyarország egy kínai nő szemével. Dokudráma kortárs operával vegyítve. Az előadás szövege Nyíri Pál Kínai történet című riportjának felhasználásával készült.

Közreműködők: Bodrogi Éva (ének) Koltai Kata (gitár) Láng Annamária (próza) Zeneszerző: Sztojanov Georgi Látvány, jelmez: Nagy Fruzsina

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy előadás
tárgy KINO
tárgy Szindbád mozi
tárgy Schilling Árpád
tárgy Krétakör Színház
tárgy Made in China
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Színház Tv
közreműködő Krétakör Színház
szereplő Bodrogi Éva, Koltai Kata, Láng Annamária
stáb Nagy Fruzsina (látvány-jelmez), Sztojanov Georgi (zeneszerző)
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest, KINO (volt Szindbád mozi)
dátum 2008-10-01
időbeli vonatkozás 2008. október 1.
Jellemzők
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Szinhaz.tv
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés