László Géza könyve

kép
minősített tartalom

A grafikus nem első alkalommal, de látnivaló nagy kedvvel gyógyszerész ismerősének rajtolt könyvjegyet. A kisgrafikán egy karcsú, mezei virágokból álló csokor látható, amelynek tetejében mákgubó található. A mák egyértelműen utal a gyógyszerkészítésre, hiszen erős fájdalomcsillapító is készíthető belőle. Ak ikonográfiák szerint a mákgubó a jó álomnak is jelképe. Arany János Toldi című költeményéből is tudjuk, hogy az álom talán a legnagyobb gyógyító. Petry azonban a virágszimbolikánál sokkalta egyértelműbben is megnevezi a könyvgyűjtő László Géza hivatását. Aszklépiosz, a gyógyító isten jelképét intarziázta a virágcsokorra. Egy kehelyre föltekeredő kígyó mérgéből készül az az orvosság, amelyet a patikusok elfogadtak mesterségük címeréül.

print, ex libris, small graphics, moving, snail house

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy klisé
tárgy ex libris
tárgy nyomat
tárgy kisgrafika
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Petry Béla
közreműködő Dr. Poór Ferenc ajándéka
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Keszthely
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 105x40 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Balatoni Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Balatoni Múzeum Kisgrafika Gyűjtemény
leltári szám/regisztrációs szám 2019.1.49.12