1951-ben mintegy 13 ezer embert telepítettek ki Budapestről, csupán amiatt, hogy "osztályellenségnek" számítottak a kiépülő kommunista hatalom számára. A kitelepítettek lakását lefoglalták, ott maradt javaikat eladták vagy múzeumokba vitték, őket magukat pedig kelet-magyarországi falvakba költöztették, a vidéki osztályellenségek, a "kulákok" portáira. A Budapestről elűzöttek között volt tábornok, arisztokrata, volt nagykereskedő, bankár, vagy ezek özvegye, leszármazottja, de nagyon sok olyan ember is, aki téves információk, névazonosság, vagy feljelentés miatt került kitelepítésre annak ellenére, hogy nem volt a korábbi „uralkodó osztályok” tagja. A kitelepítettek mintegy 20 százaléka volt zsidó, akiket a Holokauszt idején súlyos üldöztetés, vagyon- és jogfosztás ért. A kitelepítettek mindegyike korábban már visszavonult, nyugdíjas, vagy olyan volt, akinek földjét, vagyonát, gazdasági tevékenységének alapját már államosították. A kitelepítés olyan büntetés volt, amit nem előzött meg bűncselekmény – hiszen akkor börtönbe, vagy internálásra, táborokba kerültek volna. A valódi cél lakásaik megszerzése volt.