Kecskeméti Kövidinka, italcímke

kép
minősített tartalom

Aprónyomtatvány, árucímke, italcímke, borcímke, színes nyomat. A Magyar Állami Pincegazdaság italcímkéje. Kecskeméti Kövidinka bor, 1 literes kiszerelés. Gyártó- és termékadatokkal. Jobbra Kecskemét városának címere látható. Felette, a "7 Élelmiszerkereskedelmi Vállalat" emblémája egy fekete alapú táblán, melyen fel is sorolják a társulásban szerepet játszó cégeket. Az 1960-70-es évek fordulóján, az új gazdaságirányítási rendszer nyújtotta lehetőségekkel élve jött létre több vidéki élelmiszerkereskedelmi vállalat egészen újszerű összefogása. A Hetek - a miskolci, a szegedi és a tatabányai, valamint a Baranya, a Csongrád, a Hajdú-Bihar, és a Nyugat-Pest megyei vállalatok megosztották beszerzési forrásaikat, és közösen forgalmazták amúgy gyakran hiánycikknek számító idényjellegű terméketeket (sör, mák, dió, fenyőfa). 1969-ben a hét vállalat megállapodott a gyöngyösi, a szegedi és a kecskeméti pincegazdasággal, hogy literes palackokban mindegyik egy-egy fajta bort szállít nekik. A palackok címkéire rányomtatták a kereskedelmi csoportosulás emblémáját: fekete alapon vörös háromszögben nagy piros hetes, amely körül fehér betűkkel áll a vállalatok cégszerű elnevezése. Érdekességként megemlíthető, hogy azonos elnevezésű cigarettát is forgalmaztak saját boltjaiban (az egri dohánygyár terméke volt). Forrás: Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 6. szám)1971-02-07

wine label, white wine, dinka or kövidinka

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy csomagolás
tárgy bor
tárgy alkohol
tárgy italipar
tárgy kereskedelemtörténet
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Kecskemét
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1948 után
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó papír
méret 8,6 x 13 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KD_SZK_11_48
leltári szám/regisztrációs szám KD_Aprónyomtatványok_Árucímke_Italcímkék_Bor_és_pezsgő