Fellépés a Baross kávéházban, fénykép

kép
minősített tartalom

Beltéri fotó, pillanatkép, csoportkép, zenés esti rendezvényről. A fotón a fiatal Kazal László énekel, mellette asztalok mellett zenészek kísérik. Bal oldalon Holtzinger János (szaxofon), háttérben pincér vendégekkel látható. Adatok a leltárkönyv alapján. A józsefvárosi Baross kávéház az 1890-es évek elején nyitott, tulajdonosa 1912-ben German Jenő volt. Az 1920-as és 1930-as években az egyik jelentős irodalmi kávéháznak számított. Az 1929-es világválságot követően, a felélénkült gazdaság lehetővé tette, hogy újra pénz áramoljon a kávéházakba. Így került sor, több kávéház átépítésére, felújítására, így a Baross kévéházra is.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kávéház
tárgy pillanatkép
tárgy élőzene
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátás-történet
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Budapest (Magyarország)
térbeli vonatkozás József körút 45. (8.kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1930-as évek
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó papír
méret 6 x 8,5 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2016_70_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_fototár