UJSÁG karácsonyi számolócédula

kép
minősített tartalom

AZ UJSÁG kék nyomatú reklám számolócédulája, az 1927-es JUBILÁRIS KARÁCSONYI SZÁM reklámozásával, fenyőfát vivő angyallal és csillagokkal. "Szenzációs lesz az UJSÁG karácsonyi jubiláris száma" felirattal. Az Ujság folyóirat Gajári Ödön felelős szerkesztő irányítása alatt, Tisza István gróf konzervatív liberális irányának politikai napilapja 1903-ban indult. Vezető publicistái Kozma Andor, Ágai Béla, Kenedi Géza és Kóbor Tamás voltak. Indulásának évében 15.000 példányban jelent meg, 1913-ban pedig már 65.000-re növelte példányszámát. Híres munkatársai voltak az 1903-1909 közötti években Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond is. Politikai okok miatt az "Az Újság" folyóiratot 1925-ben betiltották, de "Újság" néven még ugyanabban az évben utódként 1925. július 12-én jelent meg az első szám ezen a néven. A lap 1944 márciusában jelent meg utoljára. Forrás: adtplus.arcanum.hu/hu/collection/Ujsag/

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy újság
tárgy reklám
tárgy karácsony
tárgy kereskedelem
tárgy kereskedelem-történet
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1920-as évek
időbeli vonatkozás 1927
Jellemzők
hordozó papír
méret 12,5 x 7,5 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KD_1973_384_1_55
leltári szám/regisztrációs szám Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)