Révhelyi Elemér képei

Veszprémi viadukt

kép
minősített tartalom

Veszprém az 1930-as és az 1940-es években.

A veszprémi Szent István völgyhíd (Viadukt) Magyarország első és egyik legnagyobb és legszebb ívszerkezetű völgyhídja, a város jelképe. Tervezője: Folly Róbert, korának elismert szerkezettervező mérnöke. A Jeruzsálemhegyet a Temetőheggyel összekötő, két forgalmi sávos, háromnyílásos felsőpályás vasbeton ívhíd. Az 1937. évi átadásától csaknem ötven éven át a 8-as számú országos főút részét képezte; manapság főleg a Veszprém városrészei közti, illetve a városközpontból Herend irányába haladó közúti forgalom lebonyolítását szolgálja. A hídról – és közbenső pihenőteraszáról – szép panorámaképek tárulnak fel a Várnegyedről, nyugati irányban a Séd-völgyről, s a távoli Bakony hegyvonulatáról.

A Viaduktot 1938-ban – Szent István király tiszteletére, halálának 900. évfordulóján – Szent István Völgyhídnak keresztelték el. 1948-as helyreállításakor a híd törzskönyvében még ez a név szerepelt, egy 1949. évi bejegyzés viszont már Veszprémi Völgyhídként, egy 1951-es pedig Rákosi Mátyás Völgyhídként hivatkozott rá.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Veszprém
tárgy völgyhíd
tárgy viadukt
tárgy Jeruzsálemhegy
tárgy Temetőhegy
tárgy Szent István völgyhíd
tárgy Séd-völgy
tárgy Várnegyed
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domonkos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Veszprém
térbeli vonatkozás Veszprém megye
térbeli vonatkozás Balaton-felvidék
térbeli vonatkozás Közép-Dunántúli régió
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940
Jellemzők
hordozó papír
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domonkos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2014_4471