Commodore 64 személyi számítógép

Commodore 64

kép

A Commodore cég 1982 januárjában bejelentette (ekkor még VIC 40 nevet szántak neki), majd augusztusban pedig 595$-os áron piacra dobta a C64-et. Ez a világon mindmáig a legnagyobb példányszámban eladott személyi számítógép. A gép annyira sikeres lett, hogy 11 éven keresztül, egészen 1993-ig gyártották. Ezalatt az idő alatt több mint 20 millió darabot adtak el belőle. Volt olyan hónap, amikor 400.000 darabot gyártottak le a Commodore 64-ből. A legtöbb embernek, ha a Commodore szót hallja, ez a számítógép jut eszébe. Körülbelül 10.000 kereskedelmi szoftver jelent meg rá. Otthoni számítógépnek szánták, azonban üzleti célokra is használták. Magyarországon még a kilencvenes évek végén is volt olyan vállalat, ahol alkalmazták. A gépben 64 Kbyte RAM volt, a processzora pedig egy 1 MHz-es MOS 6510-es. Ez a processzor a PET gépekben és a VIC 20-ban levő 6502-es processzor továbbfejlesztett változata. A grafikáért a VIC 20-ból ismert VIC chip továbbfejlesztett változata, a VIC-II felelt. Karakteres felbontásban 40×25 karaktert tudott megjeleníteni, grafikusan pedig 320×200-as felbontást, 16 megjeleníthető színnel. Ez akkoriban igen komoly grafikai tudás volt, az IBM-PC gépek grafikai minőségben meg sem közelítették ezt. Nagy erőssége volt a sprite-ok kezelése, mely a játékok szempontjából volt fontos. A hanghatásokért pedig a SID 6581 (Sound Interface Device) chip volt a felelős. Ez a chip 3 csatornán 8 oktávot, 4 különböző hullámformát tudott lejátszani. Hasonlót az IBM PC-k csak 1987-ben tudtak, az Adlib hangkártya megjelenésével. A “SID zenék” még ma is nagyon népszerűek.

Bővebb leírásért kattintson a Linkre!

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy informatikatörténet
tárgy számítástechnika
tárgy informatika
Személyek, testületek
kiadó Commodore
Tér- és időbeli vonatkozás
időbeli vonatkozás 1982-1993
Jellemzők
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos NJSZT
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés