Kárász József szerzői estje

hang

A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban tartott szerzői est. Kárász József (Szeged, 1914. május 12. – H. 1996. november 10.) Író, könyvtáros, bibliográfus. A gimnáziumban írogató fiú pályája Sárospatakon indult az 1932 karácsonyán megjelenő Korán sötétedik című diákantológia három novelláját közölte. Az Erdélyi Helikon, az Ifjú Erdély, a Pásztortűz közölte műveit, részt vett a Hitel című folyóirat alapításában, de a budapesti református diáklap, az Új Magyarság is hozta írásait. Egyértelműen azonosította magát a népi írók céljaival, részt vett az 1935 augusztusában rendezett vásárhelyi írótalálkozón, ahol egyik kalauza volt az idelátogató Illyésnek, Féjának, Szabó Pálnak, Kodolányinak, Sinkának. 1939-ben a Stádium kiadó alkalmazta, itt jelent meg első regénye, a Tanya. 1943-ban haditudósítóként bevonultatták. Csak 1956 elejétől jelenhettek meg újra írásai a Vásárhelyi Szóban, a Tiszatájban. 1958-ban került az akkor Vásárhelyen működő Csongrád Megyei Könyvtárhoz. Konszolidálódott körülményeinek köszönhetően egymás után jelentek meg regényei, bibliográfiai munkái. 1993-ban díszpolgárává fogadta Hódmezővásárhely.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Irodalmi est
tárgy Irodalomtörténet
tárgy Kárász József (1914-1996)
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kárász József (1914-1996)
kiadó Németh László Városi Könyvtár
közreműködő Illés Sándor (1914-2009)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
dátum 1993-10-18
időbeli vonatkozás 20. század
Jellemzők
hordozó mágneses hangszalag kazettában
formátum mp3
Jogi információk
jogtulajdonos Németh László Városi Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés