Abbázia, képeslap

kép
minősített tartalom

Képes levelezőlap, szabadtéri kép, csoportkép, fürdőzők csoportja, férfiak, nők, gyerekek korabeli fürdőruhában. Fedetlen fejjel, fürdőköpenyben. Háttérben a tengerparti növények látszanak. (postatiszta) Abbázia az egykori Osztrák-Magyar Monarchia üdülőhelye, ma Horvátországban található, Opatija. Adatok a leltárkönyv és a tárgy feliratai alapján. Abbázia Ausztria része volt, osztrák fürdőhely, ahová a császári család tagjai is jártak, sőt a német és a román uralkodói család is szívesen időzött ott, ezért is adhatott helyt a városka diplomáciai tárgyalásoknak. Az arisztokrácia jelenléte segítette a fellendülést. Rudolf trónörökös villát épített Abbáziában. Halála után Stefánia, az "özvegy" trónörökösné változatlanul az előkelő társaság központi személyisége maradt. A kor lehetőségei és szokása szerint egyre szélesebb társadalmi rétegek engedhették meg maguknak, s érezték szükségét, hogy évente több hétre nyaralni, sőt üdülni is menjenek. Ennek a bővülő igénynek köszönhetik virágzásukat az Abbáziában és környékén ekkoriban kiépülő fürdőhelyek, amelyeknek közönsége, mint azt a korabeli sajtó is bizonyítja, nemcsak az arisztokrácia, hanem a nemesség, a polgárság, az értelmiség köreiből kerül ki. A fürdőzés mellett népszerűek az estélyek, fogadások, hangversenyek is. Abbázia divatos fürdőhellyé válását nemcsak kitűnő klímájának és a fentiekben vázolt új társadalmi igényeknek köszönhette, hanem a Déli Vasút kiépítésének is, annak, hogy egy jó üzletember felismerte a benne rejlő lehetőségeket. A Déli Vasút szállodai beruházásokat is végzett. A Monarchián belül Abbázia a mediterrán világot is jelentette, méghozzá elérhető közelségben. Az 1800-as évek vége felé, a triesztihez hasonlóan, a magyarországi vonalon is kedvezményes vasúti tarifákat vezettek be. Mint a korabeli sajtóból is ismert statisztika jelzi, 1891-től kezdve az első világháborút közvetlenül megelőző időszakban a vendégszám majdnem kilencszeresére bővült, ezen belül a magyar vendégek még sokkal nagyobb arányban, közel tizenötször annyian voltak. A fürdőhely iránti érdeklődés a két világháború között sem csökkent, amikor Abbázia is, akárcsak Fiume, Olaszországhoz tartozott. (Forrás: Fried Ilona: Fiume ISBN 963 8477 77 6)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fürdőélet
tárgy nyaralóhely
tárgy tengerpart
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátás-történet
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó J. Skrablin, Photograph
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Abbázia
térbeli vonatkozás Adria_tengerpart
térbeli vonatkozás Abbázia
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910-es évek
időbeli vonatkozás 1913
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2020_12_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban