Crikvenica, képeslap

kép
minősített tartalom

Képes levelezőlap (ragasztott képpel), szabadtéri kép, amelyen tengerparti stégen egy fürdőköpenyes nő kislányával áll. A lapon "Cirkvenica - fürdés előtt" felirat olvasható. (postatiszta) Adatok a leltárkönyv és a tárgy feliratai alapján. Crikvenica város Horvátországban van, kedvelt üdülőhely. Tengermellék-Hegyvidék megyében található. Cirkvenica (magyar elnevezéssel) helyiség a XIX. század végén alakult ki. Hivatása szerint Abbázia ellenpontjaként, magyar-tengerparti nyaralóhelyként jött létre. Valójában Horvátországhoz tartozott, amelynek érdekében álltak a fejlesztések és az idegenforgalom növelése. A korabeli útikönyvek szerint festői és ugyanakkor védett környezetben, hajóval Fiumétől másfél órára, kocsival három órára van. A fürdőhely megnyitását József főherceg táviratban üdvözölte. A fürdőhely neve olyannyira összenőtt a főhercegéveI, hogy annak halálakor nekrológjában is megemlítik a település érdekében folytatott tevékenységét. József főherceg óriási költséggel megépítette a mai Therapia Palace Hotelt és szanatóriumot. Cirkvenicának tengeri fürdője pedig, az Adria tengeri fürdőjeihez hasonlítható, fövenye vetekedik az osztendei híres fövénnyel. Görvélyes, angolkóros, gyenge gyermekeknél csodákat művel. Éppen ezért létesítette Klotild főhercegasszony a László menedékházat, amelyet elhunyt kedvenc fiáról nevezett így el. A pompás fürdő mellett minden kényelem és szórakozás megtalálható Cirkvenicában. (Forrás: Fried Ilona: Fiume ISBN 963 8477 77 6)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fürdőélet
tárgy nyaralóhely
tárgy tengerpart
tárgy vendéglátóipar
tárgy vendéglátás-történet
tárgy tenger
tárgy moló
tárgy stég
tárgy postatiszta
Személyek, testületek
kiadó Kanitz C. és fiai
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Adria tengerpart
térbeli vonatkozás Crikvenica
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1910-es évek
időbeli vonatkozás 1913. június 17.
Jellemzők
hordozó papír
méret 9 x 14 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_2020_23_1
leltári szám/regisztrációs szám VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban