Corvin Áruház, kirakat, fénykép
Kirakatfotó, fekete-fehér fénykép, a Corvin Áruház szezonális kirakatáról. Tél, karácsony, férfi ruhanemű, kabát, ing, nyakkendő, kalap, esernyő láthatók. Dátum és adatok a leltárkönyv alapján. A Corvin Áruház az egyik legrégebbi budapesti nagyáruház, központi fekvésének köszönhetően pedig a főváros egyik leglátogatottabb áruháza volt, amelyet a hamburgi M. J. Emden und Söhne cég alapított, és 1926-ban nyílt meg. Az épületet Reiss Zoltán tervei alapján építették meg, és klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzatot kapott. A második világháború után megújuló áruházat 1948-ban államosították. Újjáépítése után Budapest Nagyáruház néven működött. 1966-ban az Országos Áruházi Vállalat üzemeltetésébe adták, amely 1967-től Centrum Áruházak néven folytatta tevékenységét, az áruház pedig felvette a Centrum Corvin Áruház nevet. A belső felújítás mellett ekkor került a tér felőli homlokzatra az azóta megkopott, egyszerű alumíniumborítás. A rendszerváltást követően a Centrum Áruházakat átszervezték, és 1991-től Centrum Áruházak kft. néven folytatták működésüket, majd később részvénytársasággá alakultak. A Corvin Áruház privatizációja 1992-ben kezdődött meg. (Wikipedia)
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | áruház |
tárgy | divatáru |
tárgy | kirakat |
tárgy | üzletkép |
tárgy | kereskedelem-történet |
Személyek, testületek | |
kiadó | - |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | - |
térbeli vonatkozás | Budapest (Magyarország) |
térbeli vonatkozás | Blaha Lujza tér 1-2. (8. kerület) |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1960 |
időbeli vonatkozás | 1960-as évek eleje |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 12 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | KF_2020_79_1 |
leltári szám/regisztrációs szám | Kereskedelmi_Fototár_112_Centrum_és_Corvin_Áruház |