Hogyan történt?

Adatok és okmányok a magyar zsidóság tragédiájához

szöveg
minősített tartalom

ELŐSZÓ
„Ez a könyv nem abból a célból készűlt, hogy az 1944. évi tragédiának rendszeres történetét írjam meg. Hosszú idő fog még eltelni, míg a források lehetővé teszik ilyen könyv megjelenését. Főcélom az volt, hogy az Izraelita Országos Iroda irattárában megtalált okmányokat közzétegyem és azokat kiegészítsem, helyesebben összekössem a közvetlen szemlélő hű tanúbizonyságával. A feladat ilyen kitűzésének következményei vannak. Lehetnek az 1944. évi tragédiának — esetleg jelentősnek is mondható — olyan eseményei, amelyekről könyvemben nem emlékezem meg, éppen úgy lehetnek személyek is, akiknek működését közvetlen nem láttam, — tehát kimaradtak. Ez a körülmény mitsem von le a nem említett esemény súlyából, vagy a ki nem emelt szereplő érdemeiből, esetleg hibáiból. Ez az oka annak is, hogy a könyv október 16.-ával záródik le, amely nappal különben is, az 1944. év tragikus történetének egészen új fejezete nyílt meg.
Hálás köszönetemet fejezem ki a magyarországi Joint Distribution Committee elnökségének, hogy támogatásukkal hozzájárultak a könyv megjelenéséhez.”
A SZERZŐ – Munkácsi Ernő

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar zsidó történelem
tárgy Gettósítás és deportálás Magyarországon
tárgy Vészkorszak
tárgy Holokauszt
tartalomjegyzék
Tartalom
I. Bevezetés – 7. old.
II. Léprecsalják a magyar zsidóságot – 9. old.
III. A sárga csillagtól a gettósításig – 23. old.
IV. Az auschwitzi jegyzőkönyvek és hatásuk – 86. old.
V. A vidéki deportálások. Budapesti csillagos házak – 113. old.
VI. A keresztény egyházak szerepe – 135. old.
VII. Küzdelem a fővárosi zsidóság megmentéséért – 156. old.
VIII. Két deportálási időpont között – 181. old.
IX. A Lakatos-kormány alatt, a végzet árnyékában – 223. old.
teljes tartalomjegyzék
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Munkácsi Ernő
kiadó Szikra Irodalmi és Lapkiadóvállalat
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
dátum 1947-01-01
időbeli vonatkozás 1944.
Jellemzők
hordozó papír
méret 254 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára
azonosító 2BED57B8D8EF6C63