Bonyhádi Arcképcsarnok Bonyhádi Márton portré

audiovizuális anyag

Bonyhádi (Devald) Márton (1917. máj. 2. Bonyhád, †1998. márc. 3. Bonyhád): műkedvelő bűvész és színjátszó. A helyi evangélikus elemi népiskola elvégzését követően segédmunkás lett. Serdülőkorában – amatőr artista édesapja nyomdokain – figyelme a cirkusz, az artisták világa felé fordult. . A bűvészkedéssel ifjúkorában először egy könyv leírásaiból, majd 1945 után Danieli bűvész asszisztenseként ismerkedett meg. A cipőgyárban segédmunkásként (kézbesítő) dolgozott, miközben rendszeressé váltak fellépései a járási kultúrotthonban. Egyik alapítója volt a neves bonyhádi bábszínháznak, ötleteivel és időnkénti szereplésével segítette a működését. Helytörténész vénája mutatkozott meg, amikor gyűjteni kezdte a régi völgységi néprajzi tárgyakat, szerszámokat, iratokat, kézműves alkotásokat. Egyik megteremtője volt a Bonyhádi Tájmúzeumnak, az 1987-ben megnyílt Völgységi Múzeum egyik előkészítőjét tisztelhetjük benne. Erős hazaszeretete és a náci ideológia elvetése vitte a Hűséggel a Hazához mozgalomba. 1946-ban evangélikusból katolikus hitre tért.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 1997
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 59:45
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.15