Bonyhádi Arcképcsarnok Botta Rudolf portré

audiovizuális anyag

Botta Rudolf (Rezső) (1918. aug. 30. Mórágy, †2001. jan. 30. bőrdíszműves, zenetanár. (Rezső utónéven anyakönyvezték, de maga a Rudolf nevet használta.) Édesapja meghalt még születése előtt, ezért ifjúkori éveit – 1923-tól – nevelőapjánál, Nagybecskereken (Szerbia) töltötte. Nemzetiségi összetűzések miatt eltanácsolták a gimnáziumból, így az érettségi bizonyítványt csak később, Magyarországon tudta megszerezni. A kisebbségi lét küzdelmei, megaláztatásai döntő fontosságúak személyisége kifejlődésében. 1940 decemberétől frontszolgálatot teljesített, részt vett Délvidék visszavételében. 1942-ben a keleti fronton megsebesült, kilenc havi kórházi ápolás után leszerelték. Bonyhádon körzeti leventeparancsnokként dolgozott, és tagja lett a Hűséggel a Hazához mozgalomnak. Önként jelentkezett a Szent László hadosztályba, mellyel folyamatos visszavonulást követően Ausztriában angol hadifogságba esett. 1946-ban tért haza. Bőrdíszműves szakképzettséget szerzett, magánúton folytatta zenetanulmányait. Szenvedélyes ellenzéki megnyilvánulásai miatt 1952-ben 13 hónapra internálták. Az 1956-os forradalom bonyhádi eseményeinek egyik legjelesebb személye, parancsnoka a járási nemzetőrségnek. A forradalom leverését követően nemzetőrök élén további ellenállásra a Mecsekbe vonult, majd 1956. dec. 2-án családjával együtt emigrált. Nagy-Britanniában telepedett le. Zenetanári képzettséget szerzett, 1957-ben a Manchesteri Királyi Konzervatóriumban (Royal Manchester College of Music) kapott munkát: hegedűt és kamarazenét tanított, vezetője lett a hegedűtanár-képzőnek. A zenei élet majd minden szegmensének részese. 1984-ben vonult nyugdíjba.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 1999
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 1:03:53
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.16