Bonyhádi Arcképcsarnok Daradics Ferenc portré

audiovizuális anyag

Daradics Ferenc (1924. aug. 8. Vajdahunyad, †2006. márc. 4. Bonyhád): politikus, országgyűlési képviselő. Szülővárosában járt elemi iskolába. Kőművesnek tanult és segített szüleinek gazdálkodni 7 hold földjükön. Tagja lett a Romániai Magyar Dolgozók Szövetségének, egyik ifjúsági sejtjének titkáraként kapcsolódott be a romániai magyar kommunista ifjúsági mozgalomba. 1940-ben belépett a Román Kommunista Pártba. ). Röplapok terjesztéséért, plakátragasztásért 1940-ben letartóztatták, négy év börtönre ítélték. Románia háborús kapitulációja után, 1944. aug. 28-án szabadult. 1947-ben családjával – feleségével és két gyermekükkel – Magyarországra emigrált, Bonyhádon telepedett le. Kilenc hold földön kezdett kishaszonbérben gazdálkodni. Tevékenységét, gondolkodását egyre inkább a politika, a közélet kötötte le. 1947-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, falujárással bekapcsolódott a választási küzdelembe. A Tolna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságon helyezkedett el 1949-ben Szekszárdon mint mezőgazdasági előadó. 1950 októberétől az MDP Tolna Megyei Bizottságának munkatársa, pártiskolai előadó, majd Bonyhádon községi párttitkár. Jelentős szerepe volt Szekszárd iparosításának beindításában, Bonyhád várossá fejlesztésében. 1970‒75 között az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja. 1962-től az MSZMP Bonyhádi Járási Bizottságának, majd 1978 októberétől – 1980. novemberi nyugdíjazásáig.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás 1997
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret 1:03:49
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.18