Bonyhádi Arcképcsarnok Dr. Dobos Gyula portré

audiovizuális anyag

Dr. Dobos Gyula Pedagógus, fő levéltáros, levéltár igazgató. 1944. április 4-én Tengődön született. Szegeden a József Attila Tudományegyetem BTK magyar-történelem szakán 1967-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet. Szakmai munkáját tanárként, iskolafelelősként a Babits Mihály Művelődési Központ igazgatójaként is mindenkor példaértékűen, városunk hírnevét jelentősen növelő eredménységgel végezte. Több mint két évtizede elkötelezte magát a múlt kutatása, a levéltári munka iránt. Az ELTE BTK-n levéltári szakvégzettséget szerzett, történelemből doktorált kiváló szakember nagy lendülettel irányította a levéltár közművelődési, területi és módszertani munkáját, s 1990-től példaértékű szakértelemmel, elkötelezettséggel vezeti a megye legrégebbi intézményét. Igazgatása alatt a levéltár nyitott a város felé, a város intézményei, civil szervezetei is nagyra értékelik a közművelődést szervező munkáját. Igazgatóként létrehozta az ország egyetlen vidéki mikrofilmes műhelyét, kiemelkedő kiadói, kiadványszerkesztői munkát végez, elismert tudományos és tudományszervező szakember. Nevéhez fűződik Szekszárd monográfiájának szerkesztése; szerkesztője és egyik írója Szekszárd 100 éves jubileumára készült jubileumi kötetnek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret -
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.22