Bonyhádi Arcképcsarnok Dr. Váczi József portré

audiovizuális anyag

Váczy József (1924. márc. 12. Hajdúböszörmény, †2005. júl. 14. Szekszárd): orvos, a bonyhádi kórház igazgató főorvosa. Elemi- és középiskolai tanulmányait szülőhelyén végezte, a Bocskai István Református Főgimnáziumban érettségizett 1942-ben. Felsőfokú tanulmányait 1943-ban Sopronban kezdte, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Erdőmérnöki Karán. A háború idején egyetemista társaival együtt nyugatra telepítették. Visszaérkezését követően, 1946-ban a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán folytatta tanulmányait, melyet betegsége miatt többször megszakított. Negyedévesen, 1953-ban azzal az indokkal távolították el az egyetemről, hogy elhallgatta kulák származását. Ezt követően három évig fizikai munkát végzett. Rehabilitálását követően a Budapesti Orvostudományi Egyetemen fejezte be tanulmányait, ahol 1961-ben avatták orvosdoktorrá. Tanulmányai közben 1960-tól két évig mentőtisztként dolgozott. Orvosi pályáját 1961. okt. 19-én Zombán kezdte, mint körzeti orvos. 1972. nov. 16-ai hatállyal a Bonyhádi Járási Tanács Kórházának igazgatójává nevezték ki, egyben 1978 márciusáig a Bonyhádi Járási Hivatal Egészségügyi Osztályának főorvosi teendőit is ellátta. Munkája mellett egészségügyi szervező szakképesítést szerzett. Igazgatói tevékenysége idején épült fel a kórház szakrendelő intézete. 1984-es nyugdíjazását követően Nagymányokon 6 évig körzeti orvos.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy portré
célközönség ismeretterjesztő
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Bonyhád
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó optikai lemez
méret -
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Steib György
leltári szám/regisztrációs szám DVD.2020.3.35