Sümegi vár bejárat

Sümeg,Vár (XIII-XVII. sz.)

kép

A Sümegi Vár kapu bejárata,színes képes levelezőlapon. A képeslap Jármai Béla fotója alpján készült. A várrom még a felújítás előtti időket idézi. A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A vár területileg három nagyobb egységből, a külső-, a belső és fellegvárból áll. Építése több korszakra osztható. Az 1260-as években épült meg a vár legrégebbi része, a fellegvár Öregtornyának alsó szintje, melyen egy fából készült emeleti toronyrész állhatott. Változás a 14. században az Anjou-királyok idején következett be. Ekkor került sor a vár szervezeti erősítése mellett a fellegvár falainak és az Öregtorony felső szintjének megépítésére, a meglévő épületek javítására. A vár nagyobb bővítéseit a 15. század folyamán Gathalóczy Mátyás (1440-1457), Vetési Albert (1458-1486), majd ifjabb Vitéz János (1489-1499) püspökök idejében végezték. Először a kis vár előtti nagyobb méretű fennsíkot vették körül magas várfallal, nagy udvart alakítva ki. Vetési püspök tevékenysége alatt megépítették a Belső Kaputornyot, elkészült a vár déli szikláin a palota. Egy későbbi időszakra tehető a Külső kaputorony és a pártázatos, lőréses várfal építése. A kápolna kialakítását Vitéz János püspök nevéhez kapcsolhatjuk. A következő nagyszabású építkezés azután indult, hogy Veszprém 1552-ben török kézre került, és a püspökség a sümegi várba menekült. A munkálatok Köves András püspök (1553-1568) és Ormányi Józsa várkapitány vezetésével folytak. Először a vár északi sarkán építettek egy kétszintes, nagyméretű ötszög alaprajzú bástyát, melyet a későbbiekben Köves püspökről neveztek el, majd átépítették a palotaszárnyat. Széchenyi György püspök (1648-1658) nevéhez fűződik a sümegi vár püspöki székhellyé avatása és ő kezdeményezte a palotaszárny barokk stílusú átalakítását is. Utódja, Sennyei István püspök (1659-1683) folytatta a vár építését, megerősítették a Külső kaputornyot, mellé magas bástya került, amely a püspök nevét viseli. A vár építésének története Széchenyi Pál püspökségével (1687-1710) zárul. Ekkor a javítások mellett újabb építkezések is folyhattak. A vár hanyatlása a következő század elején kezdődött. A Rákóczi szabadságharc után, 1713-ban felgyújtották, ettől kezdve a vár két és fél évszázadon át pusztulásnak volt kitéve. 1957-ben láttak hozzá a vár hét éven át tartó feltárásához és helyreállításához.A vár hosszú éeveken keresztül a Megyei Idegenforgalmi Hivatal kezelsésben állt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy művelődéstörténet
tárgy magyar várak
tárgy Sümegi vár
tárgy magyar történelem
tárgy műemlékek
tárgy műemlékvédelem
tárgy turizmus
tárgy képeslapok
tárgy Sümeg Városi Múzeum gyűjteménye
tárgy helytörténet XX.sz.
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Jármai Béla
kiadó Képzőművészeti Kiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 10,5 cm x 15 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaluy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház