Révhelyi Elemér képei

A Cziráky-kastély Lovasberény

kép
minősített tartalom

Lovasberény az 1930-as és az 1940-es években.

A Cziráky-kastély Lovasberényben, Fejér megyében található.

Az épületegyüttes legkorábbi része a Buzlay család birtoklása idején a 15. század végén épült, amely ma a délnyugati épületrészek alatt található. A kastély és a birtok 1698-ban gróf Siegbert Heister generális tulajdonába került, aki felújíttatta az épületet. Az ő nevéhez fűződik az egykori plébánia templomocska építése is. A gróf Cziráky család 1730 januárjában szerezte meg a kastélyt és a hozzá tartozó birtokot. Gróf Cziráky György 1763–1767 között bővíttette az épületet, az építőmester a székesfehérvári Rieder János volt. Cziráky György 1775-ben bekövetkezett halálát követően, birtokai és kastélya fivérére szálltak. Cziráky László további bővítéseket végzett az épületen, ekkor alakították ki az U alaprajzú épület barokk díszudvarát is. A kastély mai képét 1804–1810 között gróf Cziráky Antal Mózes idején nyerte el, az építész ekkor már a Rieder János fia Rieder Jakab volt, aki klasszicista stílusban álmodta meg a kastélyt. Ekkor készült el a kastély körüli nagy kiterjedésű (22 öl széles és 36 öl hosszú) angol tájképi park is, melyben bonyolult alaprajzú mesterséges tavat alakítottak ki kis vízeséssel, szigettel. Amely mellett a kitermelt földből halmozott dombok őrzik uruk és úrnőjük nevét (Antal és Rózsa domb). A parkban pálmaházat, vadászlakot, a patakon kőhidat, a tó partján romantikus halászkunyhót építettek. A kastélyt Cziráky Antal Mózestől fia, János örökölte. Az udvari szárnyak és sarokpavilonok 1850 körül épültek, az akkori építész Ybl Miklós volt. A kastélyt 1943-ban renoválták.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Lovasberény
tárgy kastély
tárgy Ybl Miklós
tárgy Ciráky
tárgy alaprajz
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Lovasberény
térbeli vonatkozás Fejér megye
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4 db.
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0488