120 éves a szolnoki férfikar

Buday Péter hagyatéka

kép

1875-ben alakult MÁV Járműjavító Férfikara. 1995. március 31-én a városháza dísztermében ünnepelte 120. születésnapját a MÁV Szolnoki Járműjavító Férfikarának örökifjú „legénysége”. A terem széksorait zsúfolásig megtöltötték azok, akik szeretik a szép kórusmuzsikát. A koncert első felében Bu- day Péter vezényletével énekelt a kórus. A karnagy - aki csaknem negyven éven át állt az együttes élén - elévülhetetlen érdemeket szerzett ez idő során; élete szinte összeforrt dalosainak sorsával. Szünet után a férfikart 1994 óta vezető Rigó Éva dirigált. A hangverseny széles skálán mozgó műsora óriási sikert aratott, melyből teljes joggal vehették ki részüket a közreműködők: Bálint Erika, Fehér Gyula és Subecz Béla (ének), Nádor László (zongora) és Szabó Viktor Gábor (orgona) is. A jubileumát ünneplő énekkart Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Li- bór alpolgármester és Vadász Ágnes, a KÓTA ügyvezető elnöke méltatta és látta el jókívánságaival - de felköszöntötte az együttest a MÁV Járműjavító ügyvezető igazgatója és a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese is. A sok-sok üdvözlő táviratot a műsorvezető Fügedi Andrásné, a MÁV Járműjavító Művelődési Házának igazgatója tolmácsolta. A kórus és a két karnagy gyönyörű virágcsokrokat, elismerő okleveleket és értékes ajándékokat kapott. A fér fikar a hangverseny közönségével együtt fejet hajtott az elhunyt kórustagok emléke előtt.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Buday Péter, Szolnoki MÁV Járműjavító Férfikara, Juhászné Zsákai Katalin
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
létrehozás dátuma 1995-03-31
időbeli vonatkozás 1995. március 31.
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 90x125 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító budai031