Herkulesfürdő, Sarolta fürdő, képeslap
Képes levelezőlap, fekete-fehér fotó. Herkulesfürdő, postatiszta, rajta: a Réthy-féle pemetefű cukorka reklámszövege. Fürdőtelepülés részlete, boltíves híddal, pavilonnal, sétánnyal, jobbra hegység részletével (Erdély). Adatok a leltárkönyv alapján. Balra a Nándor-udvar, a későbbi Ferenc-szálló, középen a Herkules tér, jobboldalt a Cserna-patak felett átívelő kőhídon is átnyúló a Sarolta-fürdő épülete látszik. A terveket Theophil Edvard Hansen dán építész készítette el 1865-ben. Úgy tette szimmetrikussá az ekkor már Sarolta-fürdőre átkeresztelt intézményt, hogy felépíttette a híd túloldalán az épület ikerpárját, a köztük feszülő hídon pedig egy díszes, kovácsoltvas merevítésű fedett átjárót alakíttatott ki, hogy az itt átmelegedett fürdőzők meg ne fázzanak gyaloglásuk közben a hűvös, völgybe alábukó szelektől. A Sarolta-fürdő sarkán álló nyolcszögű torony tetején egy kilátóterasz is átadásra került, amelyeket csipkésen faragott kupolával fedett le. Az átjáró két végén álló, oldalt nyitott, oszlopos, kupolás pavilonok egyikére, - a Herkules térre nyílóra -, pedig Diana istennő szobra került felállításra (más feltevés szerint Omphale). A terület földrajzilag, valójában a Hegyi Bánátban fekszik. A Bánság illetve a Bántéként nevezett romániai rész nagyobb fele, a Temesköz az Alföldhöz tartozó sík vidék, míg a terület délkeleti részét a Bánsági-hegyvidék foglalja el. Az utóbbi részei a Krassó-Szörényi-érchegység, Szemenik-hegység, Almás-hegység, Lokva-hegység és Orsovai-hegység. Forrás: https://falanszter.blog.hu/2020/06/19/sorra_dolnek_ossze_herkulesfurdo_vilaghiru_palotai# (letöltve: 2020.11.23.)
| Cím(ek), nyelv | |
|---|---|
| nyelv | magyar |
| Tárgy, tartalom, célközönség | |
| tárgy | fürdőélet |
| tárgy | gyógyfürdő |
| tárgy | gyógyturizmus |
| tárgy | gyógycukorka |
| tárgy | kereskedelemtörténet |
| Személyek, testületek | |
| kiadó | R. Krizsány |
| Tér- és időbeli vonatkozás | |
| kiadás/létrehozás helye | Herkulesfürdő |
| térbeli vonatkozás | Herkulesfürdő (Osztrák-Magyar Monarchia) |
| térbeli vonatkozás | Băile Herculane (România) |
| az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
| időbeli vonatkozás | 1900-as évek |
| időbeli vonatkozás | - |
| Jellemzők | |
| hordozó | papír |
| méret | 8,9 x 14 cm |
| kép színe | fekete-fehér |
| formátum | jpeg |
| Jogi információk | |
| jogtulajdonos | MKVM |
| hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
| Forrás, azonosítók | |
| forrás | MKVM |
| leltári szám/regisztrációs szám | VF_2020_69_1 |
| leltári szám/regisztrációs szám | VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban |