Révhelyi Elemér képei

Szent Jakab templom kép és alaprajz

kép
minősített tartalom

Lébény az 1930-as és az 1940-es években.

A lébényi Szent Jakab apostol-plébániatemplom román stílusban épült középkori keresztény templom, Magyarország egyik legjelentősebb középkori építészeti emléke.

Már egy 1267-es okiratban olvasható, hogy a községben Szent Margit tiszteletére emelt templom állt, melyet a helyi egyházközség használt. A Szent Jakab templom szerzetesi templom volt. Tehát a Szent Margit templom is román kori templom volt, s ugyanolyan kőhasábokból építették mint a kolostortemplomot. Legutolsó felújítására az 1674-ben történt felszentelése előtt került sor. Ez a templom fokozatosan elpusztult. A helyi egyházközség, a jezsuiták feloszlatását követően használaton kívül maradt, Szent Jakab templomot vette át.

Az öreg plébániát, ma zarándokház, a középkori bencés apátság régi épületének egy részének alapjára építették. Az első apát Lénárd volt, akit 1219-ben már említenek. Maga a templom már 1206-ban állt. Lébényt a bencések 1529-ben hagyták el. Lébény sorsa a pannonhalmi főapátságtól függött. Mivel 1550 után Pannonhalmát több ízben is bevették és elfoglalták a törökök, a volt lébényi apátság tulajdonosai is gyakran változtak. Végül 1638-ban császári megerősítéssel a jezsuita szerzetesek tulajdonában került az apátság. A felújított középkori kolostorba lábadozóikat, öregjeiket és üdülőket helyeztek el. Különösen iskolai szünetekben szeretett itt tartózkodni a győri ház, juniálisaikra meghívták a bencés rend képviselőit is. A törökök 1683-ban felégették az épületet és csak kiűzésük után épült újjá a kolostor barokk stílusban. A jezsuitákat pápai rendelet alapján 1773-ban feloszlatták, birtokaik az államkincstárba kerültek. Később a kolostor megmaradt részét 1838-ban plébániává alakították át.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Fénykép
tárgy Lébény
tárgy "Megújulva túlélni a századokat"
tárgy zarándokház
tárgy középkor
tárgy Szent Jakab
tárgy román
tárgy plébánia
tárgy apátság
tárgy alaprajz
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révhelyi Elemér
kiadó Kuny Domokos Múzeum
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Tata
térbeli vonatkozás Lébény
térbeli vonatkozás Győr-Moson-Sopron megye
térbeli vonatkozás Mosonmagyaróvári járás
térbeli vonatkozás Nyugat-Dunántúl
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Tata
időbeli vonatkozás 1930-1940.
Jellemzők
hordozó papír
méret 4 db.
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuny Domokos Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 2013_0497