Rabbanan a tudósok agádája

Adalék az Anonymus agáda történetéhez

szöveg

Előszó• A jelen dolgozatot Bacher Vilmos néhány nappal halála előtt, a mely Í9Í3 december 25-én következett be, azzal a rendeltetéssel adta át nekem, hogy intézetünk legközelebbi Értesítőjében mint tudományos melléklet jelenjen meg. Ezen utolsó kötelességét az intézet iránt, úgy mondta, rajta lévén a sor, hogy a dolgozatot elkészítse, még teljesíteni akarja. Utolsó kívánsága ezen utolsó munkájának kinyomásával íme teljesült. Tanítói működése elejét és végét két jelentős határkökép két agádaí mű jelzi: első Értesítőnkben jelent meg (Í878) A babyloniaí amórák agádája és e harminchetedikben A tudósok agádája, E posthumus munkán a súlyos testi szenvedések, melyek közt létesült, semmiféle nyoma nem látható. Vele szerzője méltóan fejezte be dicső tevékenységét, melyet az agáda széles mezején kifejtett. Fogadják az érdeklődők ezt a művet is szeretettel, szolgáljon ez is ösztönzésül az agádának, a megdícsöült férfiú kedvelt tudományának mívelésére és felderitésére. Budapest, 1914. júlíus hó. Blau Lajos

Cím(ek), nyelv
része Rabbiképző Intézet Értesítője az 1913-1914. tanévről
kapcsolat Rabbiképző Intézet Értesítője
nyelv magyar
nyelv héber
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Judaizmus
tárgy Agada
tárgy Magyarázatok
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Bacher Vilmos
kiadó Országos Rabbiképző-Intézet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
dátum 1914-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 102 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Könyvtára
azonosító 75bd8e63862a2a29.pdf