A Szolnoki Kodály Kórus Berlinben

Buday Péter hagyatéka

kép

A szolnoki Kodály kórus 1984 nyarán két koncerten mutatkozott be a nyugatberlini közönségnek. A vendéglátó nyugat-berlini Oratórium kórussal közös koncertek egyikén — a Művészeti Főiskola koncerttermében — a régi zene gyöngyszemeiből, valamint német és magyar klasszikusok műveiből összeállított műsoruk koncentrált és színvonalas előadását kedvezően fogadta a közönség és a kritika egyaránt. A német publikum, melyet a realitásérzék és a tartózkodó megnyilvánulások inkább jellemeznek, mint a heves lelkesedés, kitartó tapssal jutalmazta főként a Kodály-műveket és a kortárs magyar szerzők népzenei feldolgozásait. A több mint kétórás, ráadásszámokkal koronázott koncert hangulatából táplálkozván a Kodály kórus második hangversenye Az ének szóljon... a művészi újraalkotásra jótékony hatást gyakorló ol- dottság jegyében zajlott. A vendéglátó kórussal közösen előadott oratóriumrészletek és német népdalok — melyek éneklésébe a közönség is bekapcsolódott. — a zenében fogant barátság ünneplésévé emelte a koncertet. A hangversenyt követő baráti találkozón így fogalmaztak vendéglátóink: Az ének szóljon, és ne a fegyverek, az ének szóljon, mely lehetőséget ad egymás megismerésére. A Kodály kórus elsőként képviselte a magyar kóruskultúrát Nyugat-Berlinben / Buday Péter magángyűjteménye / Forrás: Szolnok megyei Néplap (1984.07.20.)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Szolnoki Kodály Kórus, Hangversenyek
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Berlin
időbeli vonatkozás 1984
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 90x125 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító budai579