Plazma Koma Társulat

audiovizuális anyag

A helyszín a mai Magyarország. A történet lazán összefonott jelenetekből áll. A darab harsány kereskedelmi rádiós párosa Mohács remix című műsorával dramaturg és narrátor egyben, mint egy kellemesen skizoid ember két fele, hol jóban vannak, hol rosszban, miközben szembesítik egymást önmagukkal. Az ismert fordulatokkal és orgánummal nyomják a sódert, ám az igazi kereskedelmi rádiósokkal ellentétben itt becsúszik néha egy-egy elgondolkodtató mondat is. A rádiósok április 1-ji tréfákat találnak ki, ezek a tréfák a darab mozgatói. A jelenetek látszólag lazán kapcsolódnak egymáshoz, de egy mozaik darabjai, az előadás végére összeállnak. "Plazmavilág: a karakterek, helyzetek, történések folyamatos forma- és halmazállapot változáson mennek keresztül. Felismerhető egy város, Budapest körvonalai, helyzetei, figurái. A konkrét és mégis relatív térben keresünk formát, jellemet, igazságot, törvényt. A darab szereplői bár mai, városi magyarok, ugyanakkor külsőleg és belsőleg a plazmaság "törvénye" alatt állnak: egyik jelenetből úgy folynak át a másikba, mint különböző színű folyadékok, különböző formájú edényekbe (hajszálcsövesség)." (Garaczi László)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A KoMa Társulat Plazma című előadásának bemutatója.
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Koma Társulat
közreműködő Színház tv
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest, Koma Társulat
dátum 2007-11-17
időbeli vonatkozás 2007. november 17.
Jellemzők
formátum mp4
Jogi információk
jogtulajdonos Szinhaz.tv
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés