Glasner Ede Rt. Budapest Sütő és Tápszergyár, csomagolópapír

kép

Glasner Ede Rt. Budapest Sütő és Tápszergyár 5. kerület Lipót körút 6. (Szent István körút) "Valódi zamatos fekete rozskenyér" csomagolópapír Glasner Miksa gyerekei közül még ketten (Arnold és Ede) folytatták apjuk mesterségét. Közülük Ede (1875–1923) volt az, aki az apja Király utcai pékműhelyét elhagyva az 1900-as évek elején új útra lépett, és az akkor kialakuló modern Újlipótváros-ban (akkor V. kerület) öt helyen is pékséget alapított. (Berlini, ma Nyugati – tér, Tátra utca 20/a, Pozsonyi út 41, Bálvány utca 22, Csáki utca 22.), egyet pedig Budán, a Margit körút 62. alatt. Főüzletét, valamint központi sütő- és tápszergyárát 1916 körül ugyancsak az V. kerületben nyitotta meg és tette híressé, a Lipót körúton, a mai XIII. kerületi Szent István körút 6. szám alatt. Ez a legendássá váló hely, a „Glasner”, – bár a háború után, – ahogy annyi mindent, – államosították – továbbra is pékség maradt, és a mai napig pékségként működik. Forrás a megadott linken.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy csomagolás
tárgy rozskenyér
tárgy sütőipar
tárgy pékáru
tárgy kereskedelemtörténet
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Budapest (Magyarország)
térbeli vonatkozás Lipót körút 6. (Budapest, 5. kerület)
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 19. század vége
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 cm X 36,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KD_1986_29_1
leltári szám/regisztrációs szám Fűszerek_paprika_liszt_pékáru_húsáru_1948_előtt