A budapesti piarista kápolna bejárata

kép

Fénykép a budapesti piarista kápolna bejáratáról. Budapesten 1916/1917-re épült föl Hültl Dezső tervei szerint a piarista rend új székháza, amely otthont adott a gimnáziumnak, a rendháznak, a tartományfőnökségnek és a Kalazantinum hittudományi intézetnek. Az új épület külsejét és belső berendezését több „hivatalos” fényképsorozat is megörökítette. Az elsőt Balogh Rudolf (fényképészműhelye a Váci utca 12. alatt működött) készítette 1918 őszén. Az elszámolás szerint 31 képről készített a rend számára 18×24 cm nagyságú fényes másolatot. Ezek közül 25 darab nyomtatásban is megjelent az Építő ipar – Építő művészet című folyóiratban, amely 1918-ban folytatásokban közölte a budapesti piarista épület történetét és leírását, minden bizonnyal a tervező, Hültl Dezső tollából. Az eredeti nagyítások közül a Piarista Múzeum fényképgyűjteményében 26 darab maradt meg, közöttük 5 olyan, amelyik nem jelent meg nyomtatásban (4 kinyomtatott kép viszont hiányzik). Ez a fénykép egyike ennek a 26 darab fennmaradt képnek.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy fénykép
tárgy piarista
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1918
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 24,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Piarista Rend Magyar Tartománya
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Piarista Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 2021.1.2.5.7.P