ifj. Gróf Somssich Adolf díszmagyarban

kép

"Az 1900-ban készült kép ifjabb Gróf Somssich Adolfot (1839, Sternberg – 1919, Kivadár) ábrázolja díszmagyarban. Az 1812-től főnemesi rangot viselő Somssich család szerepe Nagyatád helytörténetében kiemelkedő. Idősebb Gróf Somssich Adolf még életében, 1864-ben fiának, ifjabb Somssich Adolfnak adományozta Nagyatád mellett fekvő kivadári birtokát. Az ő nevéhez fűződik az uradalom gazdaságának kiépítése. Somssich-Szőgyény Béla így ír Gróf Somssich Adolfról Alaprajz című munkájában: „Nagyapám akkor huszonöt éves volt és ifjú házas. Rögtön építkezni kezdett: magtárt, birkaaklot, műhelyeket, s hogy a léleknek is meglegyen a magáé: templomot, paplakot. A mauzóleumra később került sor, s nagyanyámat már oda temette. A háznak, majdani otthonomnak alapjait is akkor rakta le, s aztán még húsz évig toldotta, szépítgette. A századfordulón artézi kutat fúrt: föléje víztornyot, fürdőházat emelt. A forrás bő sugárban ontotta kénes, meleg vizét: a fél pusztáról jártak oda az asszonyok ivóvízért.” Bővebben: Somssich-Szőgyény Béla: Alaprajz. Nagyatádi Múzeumért Alapítványért, 2006."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Nagyatád
tárgy Somssich
tárgy Somssich Adolf
tárgy gróf
tárgy Kivadár
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nagyatád
térbeli vonatkozás Kivadár
időbeli vonatkozás XIX. század vége
Jellemzők
hordozó karton
méret 11,4 x 20,4 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Nagyatádi Kulturális és Sport Központ - Városi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Nagyatádi Kulturális és Sport Központ - Városi Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 97.1868.