"Darnay nyomában alkotótábor" paletta 3.

kép

László Dániel alkotása, melyen a sümegi várat jeleníti meg temperával. László Dániel kortárs festőművész 1990-től a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója volt, majd 1994-ben festő szakon érettségizett. 2001- ben festő diplomát, 2009-ben diszdiplomát szerzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójaként. 1999-ben tagságot nyert a Fiatal Művészek Stúdiójába; 2001-ben a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, majd 2018-ban a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségébe. 2007-2009 között a Szolnoki Művésztelep lakója, az egyesület tagja. 2003-tól a SENSARIA Képzőművészeti Egyesület elnöke, 2012-től a Bartók 1 Galéria vezérigazgatója. 1997-től számos önálló 1999-től válogatott csoportos kiállításon szerepelt. Művei közgyűjteményekben is megtalálhatóak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar művészettörténet
tárgy magyar kortárs festők művészete
tárgy Sümegi Alkotótábor munkái
tárgy László Dániel művészete
tárgy Capári Róbert gyűjteménye
tárgy helytörténet XXI. század
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző László Dániel
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 2021-09-10
létrehozás dátuma 2021-09-10
időbeli vonatkozás 2021.
Jellemzők
hordozó fa
méret 40x30 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Capári Róbert magángyűjtő
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház