Haranghy Jenő

Vízilovak

kép

Haranghy Jenő: Vízilovak – szénrajz Haranghy Jenő (1894–1951); alkalmazott grafikus, festő- és iparművész, művészeti író, illusztrátor, plakát- és bélyegtervező, az Iparművészeti iskola tanára. Első kiállítása 1916-ban nyílt meg a Műcsarnokban. Mesterei: Helbing Ferenc, Simay Imre, Révész Imre. Számos külföldi tanulmányi úton vett részt, pl.: Olaszország, Spanyolország, Németország. 1919-től az Iparművészeti iskola tanára. Tagja volt a KÉVE művészeti csoportnak, az Iparművészeti Társulatnak és a MAPE művészeti egyesületnek. Nagyon termékeny alkotó volt. A plakát, bélyeg és ex libris tervek mellett kb. 200 könyvben illusztrált és legalább ennyinek a borítóját is tervezte. Többek között ő készítette el a Szent József plébániatemplom ablaküvegeit és a Műcsarnok timpanonjának mozaikját is ő tervezte. Ezen a képen két vízilovat ábrázol egymásnak feküdve. Egyik előről, másik hátulról van ábrázolva. Szénnel rajzolta meg, ezáltal jól kidolgozottá vált az árnyékolás. A kép jobb alsó sarkán a művész monogramja is látható.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művészettörténet
tárgy Haranghy Jenő munkássága
tárgy szénrajz
tárgy Vízilovak
tárgy alkalmazott grafikus
tárgy festő- és iparművész
tárgy plakát- és bélyegtervező
tárgy illusztrátor
tárgy művészeti író
tárgy tanár
tárgy Iparművészeti iskola
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Haranghy Jenő
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás XX. század
Jellemzők
hordozó karton
hordozó papír
méret keret:41x32 cm
méret kép: 35x25 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám M-H-92-93