Szovjetúnió békepolitikája

Röpirat

szöveg

A röpirat szerint Szovjetúnió 1.200.000 katonát szerelt le. Már ezelőtt, 1955-ben is történt létszám csökkentés a szovjet hadseregben. Feloszlatják a szovjet katonai iskolák egy részét is. Ennek megfelelően csökkentik a fegyveres erőket és harci technikákat. Csökkentik a hadi kiadásokat. A nyugati hatalmak visszautasították Szovjetúnió leszerelési javaslatát. Szovjetúnió kérte, hogy a nagyhatalmak mondjanak le az atomfegyver alkalmazásáról, de ezt sem fogadták el. Kérte, hogy szüntessék meg az atom- és hidrogénbomba kísérleteket, nem fogadták el. Kérte, hogy semmisítsék meg ezeket a fegyvereket, azt sem fogadták el. Felszólították a békebizottságokat, hogy hangos bemondón olvassák fel a röpiratot, hogy minél többen megismerjék a béke megteremtéséért tett javaslatokat. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország történelme
tárgy Szovjetúnió békepolitikája
tárgy katonai leszerelés
tárgy Állami Darnay Múzeum hagyatéka
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Országos Béketanács
kiadó Szikra Lapnyomda
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest, VIII. ker. Rökk Szilárd u. 6.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1945 után
Jellemzők
méret 326 kB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 7268.1485