Biroklevél

hivatalos dokumentum

kép

A birtoklevelet 1945. december 30-án adta ki a Magyar Füldmívelésügyi Minisztérium. Ekkor a földmívelésügyi miniszter Nagy Imre, a Községi Földigénylő Bizottság elnöke pedig Rédey Gyula volt, akik alá is írták a hivatalos dokumentumot. Ez alapján a birtoklevél alapján dr. Csernátony Albert sümegi lakos jogosult a Sümeg, Vasut utcai dülőben 115 négyszögöl földet birtokba venn, és azon háborítatlanul gazdálkodni. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország történelme
tárgy Veszprémy megye történelme
tárgy Sümeg történelme
tárgy Földosztási Bizottság
tárgy föld birtokba vétele
tárgy Birtoklevél
tárgy Állami Darnay Múzeum hagyatéka
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Magyar Földmívelésügyi Minisztérium
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1945.12.30.
Jellemzők
hordozó papír
méret 31,5x22 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 7268.1476