A nehéz esztendők Kisfaludy Sándor levelei alapján

napló irat

szöveg

Kisfaludy Sándor leveleiben szó van Sümeg gazdasági életéről is, mely az ő számára is igen nagy nehézségekkel járt. Évekre bontva nyílik meg a kalendárium 1830 – 1843 időszakban. A kezdeti időben a parasztzendülésektől fél. 1831 novemberében a kolera járvány ment végig, bár előtte is nagy volt a halandóság. Ez a levél János öccséhez szól Sümegen. A juhtenyésztésben is károk keletkeztek. 1835-ben a marhavész ütötte föl a fejét. 1836-ban időjárási viszontagságok nehezítették a mezőgazdaságot. Kölcsönzői: Schreimer Jakab, Iczig Márkus. 1836-ban botrány alakul ki, mert a lisztárusítók hitelre árulták a lisztet, de mivel visszafizetni nem tudták, árverezni kellett. A püspöki uradalom nem volt tekintettel a lakosság tüzelő kérelmére. 1839-ben a birkákat a tüdővész érte el. 1836-ban a sümegi szabad lakosok a csurgói uradalomhoz szerződtek aratómunkásként. Ez az évek óta húzódó gazdasági válság alapjaiban rengeti meg a rendi alkotmányt. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A nehéz esztendők
tárgy Kisfaludy Sándor
tárgy levelek
tárgy Sümeg gazdasági élete
tárgy örökségi tartozások
tárgy kölcsön
tárgy kolera járvány
tárgy Kisfaludy János
tárgy juhtenyészés
tárgy gabonatermesztés
tárgy marhavész
tárgy Schreimer Jakab
tárgy Izczig Márkus
tárgy Fáy András
tárgy csurgói uradalom
tárgy Állami Darnay Múzeum hagyatéka
célközönség kutatók, szakemberek
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1830 – 1843
Jellemzők
méret 1,20 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 7268.1391