Angyalos ház

Szolnok

kép

Szolnok város 1994-ben hirdette meg eladásra a tulajdonában lévő telket a Sóház és Magyar utca sarkán, a Verseghy Ferenc Gimnázium épületének szomszédságában. Egykor a gépipari szakközépiskola kollégiuma állt a telken, amelyet lebontottak.A pályázóknak egy környezetbe illő lakóépületet kellett tervezniük. A nyertes Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft, a pesti Ekler Építész Kft-vel közösen dolgozva, nevéhez fűződik a mára a Tisza-part látványát meghatározó Angyalos-ház. A bontott-téglás burkolat, amelyet kezdetben kétkedés fogadott, mára az épület mondandóját közlő jellegzetességévé vált. Az épület további különlegessége a zömök bástyaszerű sarki oromzat amelyen a második emeleti központi részén látható Bedey Gábor szolnoki születésű szobrászművész téglából kifaragott Rafael arkangyal című alkotása. Már az építési engedély is kikötötte, hogy a terven ábrázolt szobrokat a homlokzaton meg kell valósítani. Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjének angyalfigurája az asszír építészetben is megfigyelhető módon része az épületnek. A társasházban az első és a második emeleten, valamint a tetőtérben lakásokat alakítottak ki. A földszinten pedig üzlet-, illetve irodahelyiségeknek adnak helyet. Az udvar alatt mélygarázs található. Az Óvoda utcába átjáró vezet a belső udvarról. / Digitális letét

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Ekler Építész Kft, Építkezések, Lakóházak, Keviterv Akva Mérnöki Vállalkozási Kft,
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szolnok
térbeli vonatkozás Szolnok
időbeli vonatkozás 1995 körül
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 88x126 mm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dobó család
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító szolnok-053
azonosító szolnok-055
azonosító szolnok-056
azonosító szolnok-057