Nappali pávaszem

Inachis io 3

kép

Egyike a legközismertebb lepkéknek, egyedi és gyönyörű mintázatával újságokban, reklámokban, játékokon, sokfelé találkozhatunk. Másolataival már talán gyakrabban is, mint a valódi lepkével, ugyanis mára igencsak visszaszorultak állományai. Már közel sem annyira gyakori mint pár tíz évvel ezelőtt, amikor még mindenfelé előfordult igen nagy tömegben. Bár még nem fegyegeti a kipusztulás, jóval ritkább és szinte mindig csak egyesével bukkan fel. Fő tápnövénye a nagy csalán, így ahol a növény előfordul - főként nedves gyomtársulásokban, parlagokon, bolygatott ártereken -, ott a lepke is megélhet. Hernyói csoportosan fejlődnek, csak bábozódás előtt szélednek szét. Májustól októberig repülnek nemzedékei, majd áttelelés után kora tavasszal újra szárnyra kel. Ritkulása miatt védetté nyilvánították, természetvédelmi értéke 5 000 ft.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy állatok
tárgy lepkék
tárgy tarkalepkefélék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Schmidt Péter
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Cserénfa
időbeli vonatkozás 2019. október 05.
Jellemzők
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám RRM_TT_DF_3790